2013. január 27., vasárnap

Napi szösszenet


Tegnap este néztük a Szkafander és pillangót (http://www.port.hu/szkafander_es_pillango_le_scaphandre_et_le_papillon/pls/w/films.film_page?i_film_id=90470). Egy francia film, ami egy nyaktól lefelé lebénult emberről szól, aki igazából a fejét sem tudja mozgatni, nem tud beszélni, annyira képes, hogy az egyik szemével pislog, és így kommunikál. A filmben kitalálnak egy módszert, amivel kommunikálhat a külvilággal. Készítenek egy listát a francia ABC betűiről gyakoriság szerinti sorrendben, és sorolják neki a betűket sorban. A megfelelő betűhöz érve pislant egyet, így szép lassan ki lehet betűzni a szavakat.

Jó informatikus módjára azon kezdtem el gondolkodni, hogy mindezt hogyan lehetne valami egyszerű módon automatizálni. Igazából azt találtam ki, hogy elég lenne egy előlapi kamerás mobil, és egy sima mobil app. A kijelzőn felvillannának a betűk, és a kamera figyelne. Ha érzékeli a pislogást, feljegyezné a betűt. Talán kicsit okosítani is lehetne rajta, hogy figyelje a szemmozgást is, és akkor még gyorsabban lehetne így gépelni. Itt igazából az "ötlet" az, hogy méregdrága céleszközök helyett egyszerű, mindenki számára elérhető eszközökből (mobiltelefon + mobil app) lehetne ilyen rendszereket építeni.

#blog  





Szkafander és pillangó
Szkafander és pillangó



Post imported by Google+Blog for WordPress.

2013. január 21., hétfő

Mai napi szösszenet


Ez az egyik kedvenc feladványom. Mégpedig azért, mert rámutat egy nagyon fontos dologra. Arra, hogy az ember hajlamos beragadni bizonyos keretek közé, ami megakadályozza, hogy tovább lépjen. Ez a séma nagyon sok mindenre ráhúzható, most éppen egy másik bejegyzésem (https://plus.google.com/115334992192871078712/posts/3tfZKzNahJK) kapcsán jutott eszembe.

A bejegyzésben szereplő történetnek számomra az a mondanivalója, hogy az ember be van ragadva egy olyan sémába, hogy reggel el kell menni dolgozni, ha lenyomtuk a 8 órát, hazamegyünk, hétvégén, és nyaraláskor pihenünk. És CSAK ezen belül lehet mozogni, jobb munkahelyet találni, több pénzt keresni. A boldogság alapvető forrásának pedig a pénzt tekintjük. Pedig a pénz csak egy út az "ideális élet" eléréséhez. Megkockáztatom, hogy egy trópusi szigeten élő nincstelen sokkal boldogabb életet él, mint sok jómódú bérrabszolga. Pedig semmi nem köt minket ebbe az életformába, bármikor bármerre lehet lépni. Mi is lehetünk nincstelenek egy trópusi szigeten.

Hogy egy mégy drasztikusabb példát említsek, szerintem az összes öngyilkosság ide vezethető vissza. Kilátástalannak tűnik a helyzet, de nem azért, mert nincs megoldás, hanem azért, mert "beragadtunk" egy szűk keretbe. Ha az ember ki tud ebből lépni, az az életét jelentheti. De számtalan más esetet is fel lehetne sorolni, ahol a megoldást az adja, hogy kimozdulunk a probléma kontextusából. Ha valami nem jó úgy ahogy van, vagy nem találunk rá megoldást, mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy nem-e csak megint beragadtunk egy sémába ... 

#blog  

http://artpix.hu/tablo/?id=31&gondolatebreszto-logikai-feladvany





Artpix Stúdió
Művészi tablók - Artpix Stúdió



Post imported by Google+Blog for WordPress.

2013. január 13., vasárnap

Mai napi szösszenet


Nemrég épp egy Jóbarátok részt néztünk, mikor eszembe jutott, hogy milyen értékes dolog lenne, ha képesek lennénk szelektíven törölni az ember agyát. Asszonnyal nagy Jóbarátok rajongók voltunk, többször is végignéztük az egész sorozatot, de így, hogy már kívülről tudjuk az egészet, nem túl nagy élvezet. Milyen jó lenne, ha kitörölhetném az egészet az agyamból, és újra az újdonság erejével hatna minden rész. De számtalan ilyen dolog van, és érdekes módon nem is a rossz dolgok jutottak először eszembe, hanem a szép emlékek. Mikor először láttam a tengert, azok az idők mikor hülye kis kamasz voltam, mikor még csak udvarolgattam asszonynak, mikor összeköltöztünk, stb. Szép emlékek ezek, de megélni ezeket még sokkal jobb volt. Kérdés nélkül odaadnék egy emléket azért, hogy újra megélhessem azt.

Ha valaha rájövünk, hogy miképp lehet örökké élni, szerintem az agy szelektív törlése válik majd a legjövedelmezőbb üzletággá. Képzeljük csak el, hogy már kétszáz éve élünk (ez jelenlegi életem 6-7x-ese). Már mindent láttunk, beutaztuk a világot, mindent megértünk, nincs már semmi új. Nincs igazán miért élni. Egy ilyen ember szerintem (legalábbis előbb-utóbb) minden vagyonát odaadná egy kiadós agytörlésért, vagy ha nincs más út, úgy ahogy van, reseteljék az egészet. Ez egyfajta halál, de mégsem az.

Ha tehát majd egyszer megtaláljuk az örök élet titkát, onnan szerintem a természetünkből fakadóan következik, hogy feltaláljuk magunknak a halált, és a reinkarnációt is. Mert halál nélkül nem vagyunk képesek hosszú távon boldogan élni ...   

#blog  


Post imported by Google+Blog for WordPress.

2013. január 12., szombat

Mai napi szösszenet


Nemrég kezdtem el olvasni Roger Penrose: Az idő ciklusai c. könyvét (http://akkrt.hu/1255/tudomany/fizika/az_ido_ciklusai). A könyv elején egy fiú kérdezgeti a nagynénjét, hogy mi hajtja a vízimalmokat? A nagynénje pedig válaszol neki, hogy ugye a hegy tetejéről megindul a patak, és a lezúduló víz tekeri a kereket. Erre jön a kérdés, hogy a víz hogy kerül fel oda? A válasz ugye, hogy a nap felmelegíti a vizet, az felszáll, felhő lesz belőle, aztán eső, ami a hegy tetején potyog ki. Tehát végső soron a nap hajtja a vízimalmot, mint amúgy szinte mindent itt a földön. Ez így kb. megnyugtató válasznak tűnik, de a nagynéni közbeveti, hogy azért mégsem ilyen egyszerű a dolog. A föld ugyanis a kapott energiát úgy ahogy van, vissza is sugározza az űrbe. Tehát a földre összességében nem érkezik energia. A föld mint "gép", nem fogyaszt energiát. Ha az energia itt maradna, már rég rettenetes mértékben felforrósodott volna. Így aztán megint marad a kérdés, hogy mi hajtja a vízimalom kerekét? Mi az, amit a vízimalom mint gép, ténylegesen elfogyaszt?

A fizikában van egy törvény, a termodinamika második főtétele, ami azt mondja ki, hogy egy zárt rendszer entrópiája (rendezetlensége) az idő előrehaladtával csak nőhet. Ez azt jelenti tehát, hogy a világegyetem teljes rendezetlensége soha nem csökken. Ha valaminek csökkenne a rendezetlensége, az csak olyan áron lehetséges, hogy más dolgoknak legalább ugyanolyan mértékben megnő. Azért a termodinamikából jön az egész, mert ott figyeltek fel rá. Emiatt nem lehet például hőt átvinni hidegebb tárgyról melegebb tárgyra. Ha van egy 5C-os tartályom, és egy 15C-os tartályom, és összenyitom őket, akkor egy idő után lesz egy 10C-os tartályom. Soha nem történik az meg, hogy az az 5C még átmegy a 15C-os tartályra, ami felmelegszik 20 C-ra, míg a másik 0C fokosra hűl. Vagy még egyszerűbben, ha télen kint van 3 fok, bent 20 fok, akkor az nem működik, hogy kinyitom az ablakot, hogy még az a 3 fok is bejöjjön. Ez azért van, mert a hő a test részecskéinek rendezetlenségével arányos. A hideg dolgok rendezettebbek, a melegek rendezetlenebbek. Szóval az egész a hőtanból jön, de ennél sokkal esszenciálisabb. Olyannyira, hogy Stephen Hawking például az időre előszeretettel használja a termodinamikai idő kifejezést. A fizikában nem olyan triviális dolog, hogy az idő miért arra telik, amerre. A legtöbb esetben egy folyamat visszafelé játszva (visszafelé telő időben) is ugyanolyan helyes a fizika törvényei szerint. Az egyetlen dolog, ami visszafelé nem teljesülne, az a második főtétel, ami így kijelöli az idő irányát. De most nem nagyon akarok ilyen "mi az idő" irányba elmenni, az megérne egy külön postot.

Ami tehát az érdekes, hogy a világot valójában nem az energia mozgatja. Az energia csak az anyag állapotát jellemzi. Sőt, Einstein óta tudjuk, hogy az anyag is csak energia (ez a híres E=mc2 képlet értelmezése), így helyesebb azt mondani, hogy az energia a tér adott pontjának valamilyen állapota. Energiából sosem lesz több vagy kevesebb, mindig is annyi volt, és lesz, mint a világ kezdetén. Az energia önmagában azonban valami statikus dolog. A valódi mozgató erő az, hogy a világ rendezetlenségre törekszik. Valamikor a világ kezdetén volt valamilyen fajta rend, ami folyamatosan rendezetlenséggé válik. Elméletileg be kellene állnia egy maximális rendezetlenségi állapotnak a világ végén, amikor minden megáll. Ezt hívják a világ hőhalálának. Ami tehát valójában a világot mozgatja, az a struktúrájában rejlik. Mint valami rugókkal kifeszített óramű, amit egyszer felhúztak, és most szépen ketyeg vissza a nyugalmi állapotba ...

#blog  


Post imported by Google+Blog for WordPress.